Turisztikai infrastruktúra fejlesztése Csombárdon

A projekt keretében a turisztikai infrastruktúra fejlesztéséhez az alábbi eszközök kerültek beszerzésre:

  • Nyitott kiülő – 3 db

A beszerzett eszközökön felül a kötelezően előírt nyilvánosság biztosítása érdekében 3 db projekt tábla is beszerzésre és kihelyezésre került.

Csombárd Községi Önkormányzat az alternatív turizmus mellett tette le a voksát a tömegtúrizmussal szemben. Ennek lényege, hogy a benne résztvevő turisták szemléletmódjuk alapján óvják a természetet, kíváncsiak a helyi kultúrára és azt szeretnék megőrizve megismerni. Ezen célok mentén döntött a képviselő-testület a turisztikai infrastruktúra fejlesztésének a lehetőségeiről. Annak érdekében, hogy a természeti környezetet megőrizzük és egyben a településünket szebbé, komfortosabbá és a turisták számára vonzóbbá tegyük 3 db fedett pergola beszerzését valósítottuk meg. A fedett pavilonok a településünk legfrekventáltibb helyén kerültek elhelyezésre. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy Csombárd településképébe illeszkedjenek a beszerzett pavilonok. Annak érdekében, hogy a falusi turizmus fellendüljön Csombárdon is a projekt keretében szorosan együttműködünk a környező településekkel. Ennek első lépése volt, hogy Hetes Község Önkormányzatával és Várda Községi Önkormányzattal már meg is kötöttük az együttműködési megállapodásunkat. A turizmus fejlődését önállóan nem lehet megoldani, a környező településeken elérhető turisztikai desztinációkra mindenképpen fel kell hívni a figyelmet, mert a térségünk csak ezen szempontok figyelembevételével fejlődhet.

A minőségi turizmus fokozása érdekében adtuk be a támogatási kérelmünket olyan infrastrukturális fejlesztésekre, ami a meglévő turisztikai potenciált vonzóbbá, kényelmessé a látogatók számára komfortosabbá teszi.

Csombárd Községi Önkormányzat már a „Turisztikai szolgáltatások fejlesztése” című VP6-19.2.1.-31-2.2.2-17 kódszámú pályázati felhívás meghirdetését megelőzően tagja volt az Észak-Kaposi Partnerek Vidékfejlesztési Egyesület LEADER HACS-nak.

Csombárd Községi Önkormányzat a fejlesztést minden elszámolt tétel vonatkozásában helyi, a Kaposvári járás területén székhellyel/telephellyel rendelkező szállítóval valósította meg.

Csombárd Községi Önkormányzat a fejlesztéshez a fenntartási időszak alatt együttműködik a megvalósítás helye (Csombárd) szerinti településen lévő vagy más térségi (HACS illetékességi területén/Kaposvári járásban lévő) turisztikai szolgáltatóval/szereplővel, annak kínálathoz kapcsolódik. Hetes Község Önkormányzatával és Várda Községi Önkormányzattal a támogatási kérelem benyújtásakor együttműködési megállapodásokat kötöttünk.

Csombárd Községi Önkormányzat a projekt révén megvalósult fejlesztést a HACS honlapján kívül, legalább 2 helyi (LEADER HACS illetékességi területén működő) vagy térségi (Kaposvári járás területe) médiában/honlapon népszerűsíti.

A projekt innovatív jellegét adja, hogy a beszerzett pavilonok nem rögzített telepítésűek, hanem lehetőség van azok áthelyezésére. Nagyobb rendezvények esetében a filagóriákat a fő rendezvény helyszínre lehet áttelepíteni, azaz a mobilitásuk biztosított. A beszerzésekkel teljesen megújult a településkép, és esztétikus képet sugároz azontúl, hogy a Csombárdra látogató turisták kényelmét is szolgálja. A filagóriák méretének meghatározásánál fontos szempont volt az is, hogy a kerékpáros turisták is használni tudják, a belső méretek miatt rossz időben akár a kerékpárt is el lehet helyezni a pavilonon belül. A projekt megvalósításával már egy magasabb komfortfokozatú turisztika infrastruktúra létesült, amely iránt folyamatos és jelentős igény jelentkezik Csombárdon és a környező településeken.

A Pályázati felhívás 3.1.2.1. Kötelezően megvalósítandó, önállóan nem támogatható tevékenységek pontjában meghatározott Tájékoztatás és nyilvánosság biztosítása kötelezettségnek a Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Kedvezményezettek Tájékoztatási Kötelezettségei útmutató „VP KTK 2020” című dokumentumban foglaltaknak megfelelően eleget tettünk, a projekt tábla kihelyezésre került.

 

 

Juta község honlapja