Tisztelettel és szeretettel kérem Önöket, hogy legyenek segítségünkre abban, hogy szavazataikkal segítik a felsőmocsoládi Év Fája 2011 jelöltet, illetve a Príma-Díj jelöltünket, a Vikár Kórust!

Köszönettel:

Kiss Réka

KTKT-kulturális referens

*

Gazdára várnak a Prima Díjak

KULTÚRA | 2011.10.13.

Immár ötödik alkalommal vállalják a mecénás szerepét a somogyi vállalkozók azzal, hogy felkarolják a Somogy Megyei Prima Díj 2011 szervezését. Idén ismét elismerik a helyi tudományos élet, a kultúra és a sport területein jelentőset alkotó személyiségeket.

A díjazás anyagi hátterét, a háromszor egymillió forintot három forrás – az alapító Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) országos elnöksége, valamint a VOSZ megyei szervezete – egyenlő arányban biztosítja. A gálaműsor és a közönségdíj a somogyi vállalkozók felajánlásaiból valósulhat meg. A megyében egyébként nincs ehhez hasonló értékű jutalmazás.

A szervezőbizottság a tizenkét jelöltet a korábbi évekhez hasonlóan ismét közönségszavazásra ajánlja. A legtöbb voksot kapott alkotó veheti át a közönségdíjat október 21-én, a Hotel Dorottya báltermében sorra kerülő gálaesten.

Kérjük, szavazzon Ön is! A közönség szavazatait október 19-ig e-mailben és postai levélben várják, a vosz.somogy@t-online.hu címre, illetve a VOSZ, Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky utca 50. szám alá. Egy e-mail címről és egy postán küldött borítékban csak egy szavazatot fogadnak el!

A Vikár Béla Vegyeskar

Jogelődje, a férfikarként működő Kaposvári Iparos Dalárda 1925-ben lépett először közönség elé. 1945 után Nyakas József szervezte újjá a kórust. 1962-ben, a nagysikerű zeneakadémiai hangversenyen már Vikár Béla Kórusként mutatkoztak be. 1964-től 36 éven át a Liszt-díjas Zákányi Zsolt állt az élén. Nemzetközi versenyekre a 80-as évektől járnak rendszeresen, ahol mindig első vagy második helyen végeznek. Több mint egy évtizede Ludmány Géza vezeti az együttest, amelynek célja: az egyetemes ének-zenei kultúra megszólaltatása mellett a hetesi születésű névadó népzenei gyűjtőmunkájának népszerűsítése. Eltökélt szándékuk az is, hogy az igényes zenét a legapróbb településre is elvigyék, mint ahogy Somogyország hírnevének öregbítése szerte a nagyvilágban.

A pillanatnyilag 1. helyen álló “6. Az öreg hársfa, Felsőmocsolád”

A mi falunkban, Felsőmocsoládon számtalan legenda őrzi a garabonciások tetteit. Egy ilyen történet kapcsolódik az öreg matuzsálemhez, a négyszáz éves hársfához is. A vénséges vén minden évben újra kizöldül, három vastag ággal tör az ég felé, de megjelennek odvas kérge szélein a fiatal gallyak hajtásai is. Mi meg örülünk: ott állunk előtte, és mosolyogva visszük el hozzá a család újszülötteit, mert kell, hogy megismerje őket. Aztán, ha az apróságok már értenek a famászáshoz, ők is átesnek a „bátorságpróbán”. Ha elég ügyesek, a fa méretes odúrendszerében fel tudnak jutni a tetejéhez, hogy onnan nézzenek széjjel, onnan vehessék szemügyre a „birodalmat”, a természet csodálatos ajándékát, a mindig megújuló erdőt.

Szavazataikat 2011. november 7-ig adhatják le: http://evfaja.okotars.hu/dontosfak

By

3248