Meghívó

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2012. március 21-én, szerdán 17.30 órakor a

Jutai Idősek Klubja és Könyvtárban tartandó tájékoztatónkra, melynek témája a Kaposváron és környékén is tervezett Helyi pénz bevezetése.

Meghívott szakértők: Pavlin Rita, Palkó Sándor, Dr Parádi-Dolgos Anett

Talán Ön is hallott már a helyi pénzekről, közösségi pénzekről, amit a gazdaságilag stabilan élő országokban kiemelten használnak, illetve amivel a gazdasági válságokat már sok száz éve folyamatosan felszámolják. A helyi pénzek lényege a körön belüli fogyasztás, ami tartósan garantálja a helyi munkahelyek számának növelését, megtartását.

Miért kell helyi pénz?

A tudatos pénzköltési szokások hiányában csak a helyi pénzek, közösségi pénzek képesek biztosítani a pénzbőséget egy településnek, régiónak, országnak, hiszen a körön kívül nem lehet ezt a pénzt elkölteni. Ráadásul ebből a pénzből, ill. pénzhelyettesítőből mindig pont annyi létezik egy gazdasági körön belül, mint amennyire ott a gazdaság szereplőinek valójában szükségük is van egy lokális gazdaság működéséhez.

Ott viszont, ahol nem használnak helyi pénzeket, közösségi pénzeket, ott a globális gazdaság versenyében egy helyi vállalkozónak nagyon nagy versenyhátránya van, ezért érdemes bővebben foglalkozni a témával, hogy a lokális, magyar gazdaság is újra felépüljön és fellendülhessen.

A pontosítás miatt fontos tudni a helyi pénzekről, hogy azok jogilag nem pénzek, csak pénzhelyettesítő eszközök, pénzhelyettesítő utalványok, viszont gazdaságilag betöltik a pénz szerepét, mert fizetni lehet vele ott, ahol azt elfogadják. A probléma pedig nem más, mint hogy a mai globális versenyben az emberek tömegei vásárolnak és fogyasztanak különböző áruházláncokban nem helyi termékeket, szolgáltatásokat, valamint nem helyi bankokban kamattal terhelt hiteleket Ez azért káros, mert nem helyi munkaerőt fogyasztunk, azaz vásárlási szokásaink munkahelyeket importálnak, pedig itthon egyre nagyobb a munkanélküliség. Ezeket a munkákat pedig Ön is elvégezhetné, vagy valamelyik munkanélküli családtagja, szomszédja egy helyi vállalkozónál, vagy vállalkozóként. Így viszont még a profit sem marad helyben.

Már működő helyi pénzek hazánkban: Soproni Kékfrank, Rábaközi Tallér, Mosoni Korona, Csongrádi Torontál, Balatoni Korona, Cívis Pengő, Budapesti helyi pénz (név alakul)

By

3701